Széchenyi 2020
2024. április 21. -
Kezdőlap  Kapcsolat  Oldaltérkép  
Mosonszentmiklós Online

Fülöp Anna


 
Fülöp Anna méltatása 
 
Fülöp Anna 1947. július 22-én született Lébényben, egy munkás családban.
Édesanyja, Kovalovszki Margit, a lébényi háziipari szövetkezet elnöke volt.
Édesapja, Fülöp József, gyári munkásként dolgozott a győri vagongyárban.
Fülöp Anna Lébényben végezte általános iskolai tanulmányait, majd a mosonmagyaróvári gimnáziumban érettségizett. A Veszprémi Főiskolán szerzett diplomát államigazgatási szakon. Iskoláit követően a Lébényi községi Tanácsnál kezdett el dolgozni, ahol 1988. december 31-ig Lébénymiklós Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának a titkára volt, majd a két falu különválásától, 1989. január 1-től nyugdíjazásáig, 2002-ig Mosonszentmiklós jegyzőjeként tevékenykedett. Párjával, Varga László volt polgármesterrel ebben az időben költöztek Mosonszentmiklósra.
 
Ebben az időben két nyugdíjas klub is működött a faluban - Ciklámen és Rozmaring klub néven – az egyik Gyártelepen, a másik Miklóson - alacsony létszámmal és nem hivatalos formában. A két egyesület tagjai úgy érezték, hogy egységben az erő, együtt több mindenre lennének képesek és ehhez szükségük lenne egy olyan hozzáértő vezetőre, aki összefogja a tagokat, aki képviseli érdekeiket és intézi az egyesület hivatalos működését, könyvelését. Megkeresték Fülöp Annát, aki szívesen vállalta el ezt a nem egyszerű feladatot.
 
2010. december 12-én tartott alakuló ülésen 16 fővel kimondták a Mosonszentmiklósi Nyugdíjas Egyesület megalakulását. Elnöke Fülöp Anna, helyettese Simon Ambrus lett. Ezt a tisztséget 2022. év elejéig, 12 évig látta el, betegsége miatt ekkor lemondott elnöki pozíciójáról.
 
Munkáját ez alatt a 12 év alatt nagy-nagy odaadással végezte. Szinte életévé vált az egyesület. A nyugdíjas közösségben végzett kiemelkedő tevékenysége során a kezdeti 16 főből 12 év alatt 83 főre emelkedett a taglétszám. Családjának érezte a faluban élő idős embereket. Mindenkihez volt egy kedves szava, szívesen fordultak hozzá tanácsért, segítségért. Elnöksége alatt kialakította az egyesület éves fix programjait, ami minden évben visszatérően megrendezésre kerültek.
 
Pár hozzá köthető, a munkáját dicsérő esemény:
 
- januárban neves előadókkal a Magyar Kultúra napja ünnepség
- februárban jelmezes, zenés farsangi délután
- március 8-án nőnapi megemlékezés
- áprilisban a magyar költészet napja ünnepség
- májusban retró május 1.
- nyáron kerékpáros egyesületi kirándulások
- augusztusban a nyárbúcsúztató lecsóparti
- októberben idősek világnapja ünnepség
- novemberben Szent Márton napi libabuli
- decemberben közös karácsonyváró ünnepség.
 
A rendszeres programok mellett sport, kulturális és egészségügyi programokat szervezett az időseknek. Ilyenek voltak a megyei nyugdíjas Ki Mit Tud versenyek, a rendszeres budapesti színházlátogatások, vagy a megyei nyugdíjas egyesületi találkozók.
Létrehozta az egyesület énekkarát, kártya és teke csapatát, mellyel több sikert is elért az egyesület ezeken a találkozókon. Betegsége azonban megálljt parancsolt munkájának, már nem tudta ellátni az elnöki teendőket és 2022-ben lemondott. 2022. november 3-án elhunyt.
 
Az egyesület tagjai azóta is őrzik az emlékét, az általa kikövezett úton mennek tovább, megszervezve, kiegészítve az előbb felsorolt programokat, megőrizve a nyugdíjas egyesület értékeit.
 
Úgy gondoljuk, hogy a fentiek alapján Fülöp Anna méltó a Mosonszentmiklós Községért Érdemérem címre. 
 
Magyar falu program
e-ügyintézés
e-papír
Panoráma
Leader Egyesület
Önkormányzati sajtószolgálat
Túraútvonalak
Széchenyi 2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat