.
Hideg, de szép napra virradtunk, ugyanis ma délelőtt volt az új 2 csoportos bölcsődénk hivatalos átadása, melyre sok vendéget hívtunk meg, így részt vett az ünnepségen:
- Dr. Nagy István Miniszter Úr, országgyűlési képviselőnk
- Németh Zoltán Úr, a GYMS Megyei közgyűlés elnöke
- a környező települések polgármesterei
- Mészáros Miklós atya, községünk plébánosa
- a képviselő testület tagjai
- a kivitelező cég, a Tesz-Vesz Bau Kft vzetői, Gyúrós Milán és Pozsgai Szabolcs
- Horváth Endre, a Magyar Államkincstár megyei igazgatója
- közbeszerzési szakértőnk, Kercza Virág
- a kivitelezés műszaki ellenőre, Kettinger Attila
- a helyi intézmények, cégek és a civil szerveztek képviselői
Az ünnepség polgármesteri köszöntőmmel kezdődött, melyben kiemeltem, hogy az új bölcsőde átadása révén a helyi gyermekek 1 éves koruktól kezdődően a középiskola kezdetéig megújult intézményekben fejlődhetnek, tanulhatnak községünkben. Büszkék vagyunk arra is, hogy a kivitelezés belefért ez elnyert 199,8 milliós támogatásba, így önkormányzatunknak nem kellett önrészt hozzátenni ehhez az összeghez.
Ezt követően Németh Zoltán Elnök Úr és Dr. Nagy István Miniszter Úr beszélt arról, hogy az állam kiemelten kezeli a magyar családok sorsát és ennek egyik fontos eleme az a program, melynek révén több ilyen intézmény épülhet országszerte.
Az épület megáldását követte az ünnepélyes szalagátvágás, ahol a meghívott vendégek mellett Gyurós Milán a kivitelező cég vezetője és Baranyainé Csáfordi Eszter bölcsőde vezető vágta át a nemzeti színű szalagot. Ezt követte az épület megtekintése, mely állófogadással zárult. Vendégeinknek nagyon tetszett az épület, egymást követően fogadtuk a gratulációkat.
Nyitás február elsején, nagy szeretettel várjuk ekkor a szülőket és a gyermekeket.