A földlabdás fák március elején érkeztek meg. A kiültetésükre március 8-án került sor, a pályázat kiírójának, egy Jánossomorjáról érkező erdésznek a felügyelete mellett.
A szivarfákat önkormányzati játszótereken ültettük el Mosonújhelyen, a Szabadság téren, a Festő utcában és a Csepete úton. A fák mellé támasztó karókat, mulcsot és egy madáretetőt is kaptunk. Mivel ezen fák eléggé vízigényesek, ezért az önkormányzati öntözés mellett az esetleges lakossági öntözés „sem tilos” , sőt köszönet jár érte.
Bedő Csaba
pm